Istennel randiztam volna

Istennel randiztam volna

Ezt az Istent komolyan kell venni

2015. december 17. - csabaosz

image_12.jpeg 

Az „Isten” fogalomnak fontos jelentése van, mégpedig pszichológiai, személyes és kultúrális. Amint az előző írásomban említettem, a teizmus helytelen - mitológikus jelentést adott a fogalomnak, amit nem vehetünk komolyan. De ha Istenre úgy gondolunk, mint egy olyan mentális konstrukcióra, amely által értelmet adunk a világnak, akkor sikerül demisztifikálni a hitet. Isten nem része a világnak és nem is egy élőlény, akinek köze lenne a teremtéshez vagy az univerzum sorsához. Isten egy olyan absztrakció, amit arra használnak az emberek, hogy valaminek a létezését feltételezzék, mert ez a feltételezés lehetővé teszi, hogy bizonyos pszichológiai szükségletek beteljesüljenek.

A filozófia pontosítást követel minden fogalommal kapcsolatban, ezért Istennek csak olyan értelmet adhatunk, amit a valóságban jelent az embereknek. Sokkal tisztább úgy tekinteni Istenre, mint egy mitológikus kiterjesztése valami valós dolognak. Az emberek olyan vonásokat tulajdonítanak Istenek, amelyek bizonyos pszichológiai szükségletekhez választ jelent. Ezek a szükségletek evolúciós örökségünk részei és megalkottuk az „Istent” ezen szükségletek kiegyenlitésére. J. Anderson Thomson, pszichiáter, Why We Believe In God(s) könyvében megerősíti ezt a gondolatot:

„a vallás, miközben önmagában nem egy adaptáció, ugyanaz az agy-elme szociális alkalmazkodóképességének szüleménye, amellyel elnavigálunk emberi kapcsolatainkban. Szinte véletlenszerűen, de nem kevésbé hatékonyan, ezek a vonások alkották a vallásos gondolatokat, a hitet és a rítusokat. A vallásos hit alapvetőén az emberi társas túlélőcsomag kifejlődése.”

Thomson azt is elmagyarázza, hogy pszichoszociális szükségleteinket miért az „Isten” fogalommal próbáltuk kielégíteni: „Mivel együtt kellett működnünk embertársainkkal a túlélésünk érdekében, az elménk kifejlesztette azt a képességet, hogy másokról feltételezéseket alkossunk, amelyek segítik az együttélést (korábban már irtam a mintakeresésről). Úgy születünk, hogy elfogadjuk azt a tényt, hogy mások hozzánk hasonlóak és ugyanúgy gondolkodnak mint mi, még akkor is, ha szó szerint nem látunk bele egymás agyába. Ezen jelenség egyik vetülete éppen a test-elme dializmusa - úgy látjuk, mintha a test és az elme egymástól függetlenül működik.... A vallásos gondolatok nagy befolyással bírnak és nagyon tartósak, mert jól illeszkednek ehhez a struktúrához. Az elme-test különválasztása csupán a kezdete annak, hogy megértsük miként lehet az agyat rászedni a hitre.”

Egyesek még mindig csodálkoznak azon a megállapításon, hogy „Isten” csak egy fogalom és nem a valóság része, hiszen technikailag nem tudjuk megfejteni. Azonban nagyon meggyőző feltételezésekre alapozhatjuk azt, hogy az embereknek mit jelent „Isten”, ami többé-kevésbé bizonyos variációi a legmélyebb pszichológiai szükségleteinkre keresett válasznak.

A hivők erre a feltételezésre azt a kifogást hozhatják, hogy az „Istenhez” fűződő érzéseik világosan jelzik az egy felsőbbrendű lénnyel való kapcsolatukat. Thomson ezt is megmagyarázza: „Mi emberek rendelkezünk azzal a különleges képességgel, hogy megteremtsünk és alkalmazzunk egy teljes interakciót egy láthatatlan másik személlyel - legyen az akár a barát, feleség vagy főnök - elménkben, függetlenül helytől és időtől, a jelentől vagy a jövőtől... Függetlenített megismerésnek nevezzük ezt a jelenséget, ami a vallásos hit alapja is. Természetes dolog az elménkben kapcsolatba lépni láthatatlan más személyekkel. Nagyon sokan társalognak mentálisan nemrég látott vagy meghalt szeretteikkel is. Ennek természetes kiterjesztése - ha úgy tetszik a hit lépése - az istenek megalkotása. Elménk azon képessége, hogy komplex kapcsolatokat teremtsen láthatatlan másokkal egyszerűen továbbfejlődött.”

Ezek szerint több tényező igazolja, hogy az emberek erős érzéseket táplálnak arról, hogy „Isten” több egy gondolatnál. Bár Isten nem létezik, mégis „Isten” olyan nyilvánvalóan kiszolgálja a hivő pszichológiai szükségleteit, hogy alig lehetne felmenteni a teizmust azon vád alól, hogy a mitológia egy bizonyos formája, amely jelképesen absztrakt fogalmakat képvisel pszichoszociális szükségleteinkhez.

Ralph Hood, Péter Hill és Bernard Spilka a The Psychology of Religion szakkönyvükben azt állitják, hogy bármi is határozza meg a vallást, három fontos tényező jellemzi azt, hogy mit tesz a vallás az embereknek. Mindhárom pszichoszociális szükségletekre próbál válaszolni: jelentőség, kontroll és közösség. Alapvetően „Isten” ezen szükségletekre adott választ jelenti az embereknek. „Egyszerűen mondva, a vallás az emberi létezés központi vonása. A kutatások komolyan alátámasztják azt a gondolatot, hogy a vallás erőteljes tényező a fent emlitett alapvető emberi szükségletek kielégitésében. Amikor bizonytalan a fontosságom, kétségeim vannak a kontroll tekintetében és az önértékelésemet megnyirbálják - akkor veszélyben látom az életem. Ez a három tényező szorosan kapcsolódik egymáshoz, magába öleli a legfontosabb szükségleteket:

  • „Isten ad életemnek jelentőséget”: céltudatosságot, fontosságot, jelentést, erkölcsöt, magyarázatot és a dolgoknak értelmet.
  • ”Isten védelmet nyújt” - kontroll, biztonság, jövőkép, betegségre és halálra megoldás.
  • „Isten a kapcsolataim záloga”: közösségi élet, önazonosság, támasz, törzsi szellem - valahova tartozás.

James Lindsay úgy fogalmaz, hogy „Isten” tulajdonképpen olyan, mint egy elektromos hangkeverőpult. Ez a metafóra nagyon jól illusztrálja a fogalom komplex működését. Ezen a szerkezeten sok gomb van, ami szabályozza a hangszínt, hangerősséget és különböző effektusokat. Metaforikusan ezek a gombok jelentik az Isten fogalom különböző tulajdonságait: kontroll, erkölcs, közösség, biztonság, fontosság, stb. Az emberek saját maguk keverik ki a szükségleteiknek megfelelő „Istent”. Minden embernek egyedi pszichológiai szükségletei vannak - amely a saját „Istenét” megekülönbözteti mások „Istenétől”. Van, aki több biztonságot akar. Van, akinek az önazonosság erősebb vagy éppen a hovatartozás érzékenyebb pont. Minden ember a saját „keverőjén” megfesti a maga Istenének egyedi hangját - ami ráadásul helyzet és környezetfüggő. Azonban, ezek a különböző istenek nem annyira különbözőek, főleg egy adott valláson belül, egyetlen célt szolgálva, egy harmónikus képet alkotnak.

Van egy nagyon fontos főkapcsoló - a hangerő gombja - a „természetfelettiben vagy a „transzcendensben való hit” - amely mindent felerősít vagy lehalkít. Amikor valakinek a transzcendens gombja a maximumot közelíti meg, akkor majdnem mindent Isten közbelépéseként él meg, számára minden Istennel kapcsolatos. Függetlenül attól, hogy ez a transzcendens gyakorlatilag egy képzelet - de azt az érzetet kelti, hogy Isten annyira távol van minden emberi magyarázattól, hogy lehetetlen megkérdőjelezni. Ebben az esetben az ellentmondó gondolatokat nem is hallja az ember, annyira hihetetlenül hangos a végtelen isten fogalma. Igy már világos számomra, hogy a vallásos emberek miért is kezelik olyan félválról a tudományos eredményeket.

Most, úgy karácsony táján, mi lenne ha egy kicsit az ember lehallkitaná ezt a természetfeletti hangot és elkezdene belegondolni, mit is kezdene az életével az istenfogalom nélkül? Előbb vagy utóbb szembe kell nézni ezzel a kérdéssel. Segíthetek?

Forrás: James A. Lindsay, Everybody Is Wrong About God (2015) 

Mikulásra: nem vagyok többé ateista

image_10.jpeg 

Erre a bejelentésre várt mindenki a környezetemben. Vagy mégsem? Mielőtt elkezdtem volna könyvet irni arról, hogy miért nem létezik Isten, összegyűjtve minden létező érvet a teizmus ellen, felfedeztem valamit: idejét múlt téma. Rájöttem, hogy ez már lejárt lemez, mások már elvégezték a munkát, a teizmus elvesztette az érvek harcát... (Bár magyar nyelven nincs sok dokumentum erről.) De a még nagyobb felismerés csak ezután következett: az ateizmus is elvesztette létjogosultságát. Hamarosan megmagyarázom.

Azt hiszem, hogy az évszázad egyik legnagyobb könyvét olvasom (James A. Lindsay, Everybody is wrong about God - Mindenki téved Istennel kapcsolatban). Azonnal tovább kell adnom kezdőgondolatait. Annyira korszakalkotó és elegánsan megragadó, mintha a világ legbefolyásosabb embere kijelentené: megtaláltam az „Istent”.

Kezdjük azzal, hogy „Isten” létezik.
Másodszor, azoknak az embereknek, akik nem hisznek Istenben, többé-kevésbé igazuk van és valójában, gondolatok szintjén, nézeteik jogosan nyertesek.
Harmadszor, ahhoz, hogy helyesen közelitsük meg „Istent” és ahhoz, hogy túllépjünk Istenen, fel kell ismernünk azt, hogy az Istenbe vetett hit önmagában félrevezető Istennel kapcsolatban.

Mert „Isten” létezik, amikor az emberek azt mondják, hogy „Isten nem létezik”, hiszen ezzel nem mondanak semmi értelmezhető dolgok a hivőknek. Valójában, amit mondanak az értelmetlenségnél is rosszabb. A trükk az, hogy Isten nem létezik, de „Isten” igen - és az emberek azt hallják ki belőle, amit valójában értenek az „Isten” szó alatt. Csak arra lenne szükség, hogy letisztázzuk, mit is jelent „Isten”.

Ez nem paradoxon. A hivők mitológikusan beszélnek valami valós dologról, ezért mindannyian tévesen beszélnek hitükről. Teológiai értelemben beszélnek róla, ami valójában mitológiai - ezért tévednek Istennel kapcsolatban.

Sok hitetlen sem érti, hogy mit jelent „Isten”, ezért ugyanolyan mitológikus nyelvezettel érvelnek, Istenről tévesen vélekedve. Bár az Isten nemlétezésébe vetett hit helyes hozzáállás, a teológiai nyelvezet rossz megközelités. Ezért az „ateisták” egyre inkább úgy azonosithatóak be, mint akik motivált részhalmazai lennének az Istenben nem hivőknek. Két hiba lép fel: először is, fenntartják a vitát a teizmusról, és ebben a folyamatos vitában állandósitják azt az intellektuális védekezést, amiről az Istenbe vetett hit folyik. Másodszor, az ateisták kiteszik magukat egy csomó elkerülendő buktatónak. Az egyik jellegzetes külső cimke éppen arról szól, hogy az ateizmust is szinte vallásos buzgóság fűti.

Nagyon sok ateista csoportosulás azért küzd, hogy a társadalomban elfogadhatóvá tegye és normalizálja az ateizmust. De amint megértjük, hogy mit jelent „Isten”, megértjük azt is, hogy miért nem lehet az ateizmust, mint minden mást, amit helytelenül épitenek fel, normalizálni. „Isten” majdnem minden hivő számára, elsősorban azt jelenti többnyire, hogy „miként fogom fel az erkölcsi értékeket”. Másodsorban azt jelenti, ami az elsőből következik: „miként helyezem bele magam a kultúrába vagy a helyi közösségbe”.

Az ateizmus, ezért egy hivő szemszögéből, mindig úgy hangzik, mintha azon értékek elutasitását jelentené. Igy nem meglepő az a hatalmas bizalmatlanság az ateizmussal szemben. Meg kell értenünk, hogy a vallás, minden mással együttvéve, feladatának tekinti az erkölcsös közösségek munkálását, amely működésbe hozza azt a kiiktató elutasitó mechanizmust azon ismeretlen másikkal szemben, aki nem ugyanazokat az erkölcsi és kultúrális értékeket vallja. Ezek az értékek az „Isten” fogalom köré csoportosulnak. Az ateisták igy tagadják azokat az értékeket, ezért a teizmus és az ateizmus közötti vita kudarcra van itélve.

Egyszerűen fogalmazva, „Isten„ azt jelenti, hogy „az én értékeim”, ezért az ateizmus úgy cseng, mintha „én visszautasitom a te értékeidet”. E miatt kell elvetnünk az ateizmust és túllépnünk a teizmuson (Teizmuson azt értem, hogy van egy személyes Isten, aki a teremtő mindenható, mindentudó, szerető, jelenlevő, transcendens és imanens tulajdonságokkal rendelkezik).

Ennek érdekében a következő racionális lépés az volna, hogy az egész teista vállalkozást ne vegyük komolyan - mondta Peter Boghossian. Dolgoznunk kell azon, hogy az egész társadalom elkezdjen élni Isten után. A társadalom megért arra, hogy elkezdődjön ez a felszabaditó atalakulás.

Azt mondani, hogy komolytalannak tekintsük az egész teista vállalkozást, azt is jelentheti, hogy kikiálltjuk az ateizmus győzelmét a gondolatok szintjén. Amit az emberek a teizmus alatt hisznek, intellektuálisan csődöt mondott. Mit is értsünk az ateizmus alatt, hiszen elég sok jelentést adnak neki. El kell ismernünk, hogy hiányzik a világos jelentése az „Isten nélkül” fogalomnak. Valaki számára ez azt jelenti, hogy nem érdekli Isten, más úgy gondolja, hogy nincs oka hinni vagy más aktivan hiszi, hogy nincs Isten. Ehhez csak hozzáadható még a szekularizmus, a filozófiai naturalizmus vagy a humanizmus - amelyek mind magukba hordozzák az ateizmus jelentését.

Mindenki téved Istennel kapcsolatban, a teista is és az ateista is. A teizmus egy bizonyos mitológiai értekezés - ezt egy másik irásban fogom részletezni. Igy az ateizmus, a teizmus ellentéteként, szintén tévesen kezeli az Isten fogalmat. Mitosz alatt nemcsak egy fogalom félreértelmezését értem, hanem ködösitő tudatlanság és tiszta megértés egyvelegét is. Ugyanakkor a mitoszok magukba foglalnak bizonyos magyarázatokat is arról, amit igazán képviselnek - ezért olyan meggyőzőek. Tulajdonképpen, a mitoszok kultúrálisan releváns törrténetek, amelyek leegyszerűsitenek komplex vagy homályos fogalmakat és főképp az emberek lelki szükségleteit értintik. A vallások pontosan ezeket a történeteket biztositják, és pontosan ez a megközelités illusztrálja azt is, hogy Isten egy mitológiai alkotás.

Az ateizmus elvégezte már a munkát, megváltoztatta a párbeszédet, vagy jelképesen szólva, kiengedte a palackból a szellemet. Kérdezhetik, hogyan győzhetett az ateizmus, ha még annyi ember hisz Istenben? Az ideológiai harcok olyan természetű vállalkozások, amelyeket döntően előre megnyernek, mielőtt tömegek csatlakoznának hozzá. Gondoljunk csak a rasszizmusra, amely még mindig felbukkan olykor, de kevesen tagadnák, hogy a rasszizmus gondolatát már évtizedek óta legyőztek.

Isten tekintetében két harc folyik egyszerre. Egyrészt a frontvonalon látjuk a gondolatok harcát, amelyet már elvesztettek a teisták. Másrészt, ott van a kultúrális háború, amely még egy ideig eltart. Meg kell értenünk, hogy a teizmus elvesztette az intellektuális szavahihetőséget több tekintetben is. Talán az egyik legnyilvánvalóbb érv, hogy a teizmus önmagában is egy sikamlós gondolat, minden vallás azon alapszik, hogy a többi vallás hamis. Sőt, még egy valláson belül is óriási viták vannak. Ezen vallások szentirásai pedig olyan zavarosak és ellentmondásosak, hogy csak a nagyon fanatikusak tudják elfogadni. Látva ezt a sajnálatos helyzetet, nem lehet mást mondani, csupán annyit, hogy a világ vallásai önmaguk paródiái lettek.

Egy másik oka a teizmus reménytelen vállalkozásának, egy olyan intellektuális magatartás, hogy „Istent” sok kérdésre választként állitják fel, miközben semmire sem ad választ. Lényegében, meg sem próbál válaszolni releváns kérdésekre. Amikor azt mondják, hogy „Isten teremtette a világot” azzal semmit sem mondanak el a hogyanról - mintha ezzel az „Isten” fogalom kellene betőltse az ember kiváncsiságát. Amikor megkérdezzük, hogy „létezik-e Isten” olyan válaszokat kapunk, amelyeknek nincs értelme, mig végül eljut ahhoz a következtetésre, hogy az ember egyszerűen nem képes helyesen megfogalmazni vagy megérteni a tökéletes istenséget.

Csupán ennyi is elég ahhoz, hogy kijelentsük, a teizmus csődöt mondott. A vallásos hiteknek és meggyőződéseknek van lélektani jelentősége a mai világban, de a teizmusnak nincs. Ez megmagyarázza, hogy még mindig miért hisz annyi ember „Istenben”. Ez a hit nem teljes egészében megtévesztő, csak részben, hiszen amikor az emberek azt mondják, hogy hisznek „Istenben” nem a teizmus fogalmát értik alatta. Ez a hit „Istenben” valami valós dolgot próbál mitológikus ruhába öltöztetni. Hiszen „Isten” egy olyan absztrakt mentális alkotás, amelyet az emberek arra használnak, hogy segitse őket elkerülni vagy szembenézni különböző pszichológiai vagy szociális szükségletekkel.

Ez a meghatározás nagyon tetszik: Isten egy olyan absztrakt mentális alkotás, amelyre szükségük van az embereknek ahhoz, hogy szembenézzenek vagy elkerüljenek különböző lélektani vagy társas szükségleteket. Mondhatnánk azt is, hogy az Istenfogalom egy olyan mentális mankó vagy pótszer, ami segiti az embereket megküzdeni a hétköznapokkal.

Sam Harris 2005-ben nagyon elegánsan fogalmazta meg az „Egy ateista kiálltványát”:

„Az ateizmus nem egy filozófia, nem is egy világkép, egyszerűen visszautasitása a nyilvánvaló tagadásának. Sajnos, egy olyan világban élünk, amelyben elvszerűen keresztülnéznek a nyilvánvaló dolgokon. A nyilvánvaló dolgokat észre kell venni, majd újra észrevenni és érvelni mellettük. Ez egy hálátlan munka. Magával hordozza az ingerlékenység és érzéketlenség légkörét. Ez olyan munka, amit az ateisták nem igazán szeretnek felvállalni.
Semmit sem ér már az, hogy senki sem kell önmagát nem-asztrológusnak vagy nem-alkimistnak beazonositania. Következésképpen, nincsenek szavaink azokra az emberekre, akik tagadják a létjogosultságát ezeknek az áltudományoknak. Hasonlóan, az ateizmus egy olyan kifejezés, aminek nem is kellene léteznie. Az ateizmus csupán egy zaj, amit a racionális emberek csinálnak a vallásos dogmák jelenlétében.”

Ezért nem vagyok többé ateista, de maradok zavaró tényező a vallásos dogmák jelenlétében. A nyilvánvaló majd önmagáért fog beszélni - érvelni, mert a teizmust nem kell komolyan venni - ahogy a Mikulást sem veszik komolyan a felnőtt gyerekek. :)

 

Vannak még csodák

 image_15.jpeg

Mikor fogadhatom el valóságnak egy természetfeletti csodát? Milyen bizonyitékok szükségesek ahhoz, hogy komolyan vegyünk különleges - csodaszerű történeteket? Farell Till szerint „Különleges események, különleges bizonyitékokat kivánnak.” De mennyire különleges bizonyitékokat? Richard Packham, ügyvédként, megpróbálja tisztázni a csodák körüli bizonyitékok kérdését.

A törvényszéken általában azt a félt terheti a bizonyitás, amelyik pozitiv kijelentést tesz valakinek a védelmére. Ha nem sikerül bizonyitania, akkor az állitását nem tudják elfogadni. Ezt nevezik a „bizonyiték terhének”. De mi az elégséges bizonyiték? Ez az állitástól függ és annak fontosságától. Ha valamilyen apró tételről van szó és hétköznapi kijelentés hangzik el egy tényállásról, akkor nagyon kis bizonyiték is elégséges. Például, ha az ügy kapcsán az a kérdés merül fel, hogy merre járt Balázs tegnap este, akkor a barátja, aki látta őt, bizonyithatja, hogy látta hamburgert enni a sarki étteremben. De ha Balázs meghalt húsmérgezés miatt, akkor sokkal több bizonyitékra van szükség az eset feltárásához, mint csupán az, hogy hamburgert evett. Szóval, ha valaki azt mondja, hogy Balász, aki 120 kilós, megevett 5kg hamburgert tegnap este, az olyan szokatlan kijelentés, hogy sokkal több bizonyitékot követel, mint amit egy alkalmi szemtanú igazolhat.

A jogban van legalább három bizonyitási fokozat. Növekvő sorrendben, a következők: 1) súlyos érv, 2) világos és meggyőző érv, és 3) minden kétséget kizáró érv. Ha bizonyitani akarunk valamit egy súlyos érvvel, meg kell vizsgálnunk az érv minden oldalát és azt kell elfogadnunk, amit a legöbb bizonyiték támaszt alá. Ezt alkalmazzák minden nem bűntetőjogi eljárásnál. A világos és meggyőző érvekre akkor van szükség, amikor az egyik fél valami szokatlan dolgot szeretne igazolni. Egy ilyen példa lehet az, amikor valaki be akarja bizonyitani, hogy egy bizonyos szerződést azért irt alá ügyfele, mert rákényszeritették. Ez annyira ritka a dolgok természetes világában, hogy aki ilyen kijelentést tesz, jelentős bizonyitékokat kell felhoznia ennek alátámasztására. A minden kétséget kizáró érvet elsődlegesen súlyos bűntetőeljárásoknál érvényesitik, ahol az ügyvéd olyan komoly bizonyitékokkal kell alátámasztania állitását, hogy minden józan kétséget kizárjon a vádlottal kapcsolatban.

A bizonyitékok szabályozása arra késztet, hogy a hallomásokat ne vegyük megalapozott érveknek. Csak azokat a feljegyzéseket kezelhetjük megfelelő bizonyitékoknak, amelyek a történtek idejében iródtak, máskülönben a megbizhatósága kérdésessé válik. Egy valószinű esemény sokkal elfogadhatóbb mint egy valószinűtlen, sőt a valószinűtlen elfogadhatatlan, ha van egy másik valószinűsithető magyarázat. Már ez az egy szabály a bibliai csodákat bizonyithatatlan kategóriába helyezi, hiszen elfogadhatóbb magyarázat az, hogy hiszékeny irók mendemondákat jegyeztek le hiszékeny embereknek.

Különleges események különleges bizonyitékokat követelnek? Ha az elégséges, világos vagy a minden kétséget kizáró bizonyitékokra gondolunk, akkor a válasz: igen. Ugyanakkor a bizonyitékok természete a szokásos kategóriában kell maradjon.

Hadd illusztráljam egy képzeletbeli csodával. Tegyük fel, hogy egy ember szivátültetésen megy keresztül. A sebészek eltávolitják a beteg szivet, de mielőtt újrainditanák a beültetett szivet, az ember meghal. A sebészek megszakitják a folyamatot, a testet leviszik a halottasházba. Mondjuk, hogy a halott felül és azt mondja, hogy haza akar menni. A megrökönyödött hordár hivja a mentőst, aki az élő testet visszaszállitja a korházba, ahol a megdöbbent orvosok kivizsgálják az embert - akinek nincs pulzusa, nincs szive, nincs vérnyomása és még mindig nyitott melkassal áll. Megvizsgálják, lefényképezik, megetetik és végül hazaengedik. Röviddel ezek után megkeresi a helyi média, megjelenik tv műsorokban, ahol bemutatja a nyitott mellkasát. Otthon látogatási időpontokat biztosit az érdeklődőknek és kiirja, hogy 5 dolárért megnézhetik és megtapogathatják nyitott mellkasát. Az emberünk a következő 10 évet sziv nélkül túlélte.

Ha ez az esemény valóban megtörtént volna, egy igazi csoda lenne, amit nem lehet tudományosan megmagyarázni. Felvetődik a kérdés: milyen bizonyitékokra volna szükség, amely igazolná, hogy ez az esemény valóban megtörtént? A következő bizonyitékok mértéke és súlya elégséges volna: a műtétet végző doktorok bizonysága, független orvosszakértők jelentése, korházi záró jelentés, fényképek és videók, több ezer ember bizonysága, aki megtapogatta. Mindezek a bizonyitékok nagyon megszokott, nem csodaszerű érvek.

Elhinném Jézus szűztől való fogantatását, feltámadását és mennybemenetelét, ha volnának rá megszokott bizonyitékok. De nincsenek. Mondhatják, hogy abban az időben nem voltak orvosi jelentések, fényképezőgépek vagy kamerák. Ez igaz, de voltak történelmi és mitológikus feljegyzések. Pontosan ezért nem hihetünk a bibliai csodákban. Nincs elfogadható bizonyitékunk arról, hogy ezek az események megtörténtek. Inkább olyan bizonyitékaink vannak, amelyek azt mondják, hogy ezek az események csak mitológikus képek és semmi közük a valósághoz.

Kétségtelen, nagyon sok dolog van, ami igaz még akkor is, ha nem tudjuk bebizonyitani. Létezhet egy 20 milliós lakosságú város az X Bolygón az Androméda galaxisban. Őszintén, ennek igazságtartalma nem érdekel. Azonban, ha valaki kijelenti, hogy van egy ilyen város és annak a városnak a vezéréről azt mondják, hogy bizonyos parancsokat adott, amelyekre hallgatnom kellene, akkor joggal kérhetem, hogy előbb mutassa be azokat a szokványos bizonyitékokat, amelyek létezésének valóságát igazolják. Csak ennyit kérek minden kereszténytől, aki a Bibliát védelmezi, hogy attól a láthatatlan Mindenségurától ennyit kérjen és csak utána fogadja el állitólagos kéréseit.

Forrás:
http://infidels.org/library/modern/richard_packham/heart.html

Megérzéseink és a tudomány

image_8.jpeg
Miért gyökerezik meg olyan nehezen a tudományos ismeret? Miért van az, hogy naiv intuiciók túlélik az azoknak ellentmondó tudományos ismereteket?

Andrew Shtulman, pszichológus profeszor, a Skeptic magazin 19.3 (2014) számában, az ismeretszerzés és a fogalmi változtatásoknak pszichológiai jelenségéről ir. Az foglalkoztatja, hogy miért olyan nehezen ver gyökeret egy tudományos ismeret és milyen esélye van annak, hogy ezek felülirják a mélyen gyökerező intuiciókat?

A tudományos felfedezéseket két csoportra bonthatóak: egyeseket meg lehet érteni a már meglévő paradigmák által, mások pedig új paradigmák befogadását teszik szükségessé. Gondolj csak a Neptun és a heliocentrizmus felfedezésének körülményeire. A Neptun létezését néhány évtizeddel korábban megjósolták - tudták, hogy tömege kilengéseket okoz az Uránusz pályáján. XIX. századi asztronómusok kutatták és megfigyeléseik igazolták, hogy létezik ez a nyolcadik bolygó. Amikor 1846-ban felfedezték, az asztronómusok már korábban belehelyezték a naprendszer lehetséges modeljeibe. Végül az a modell kemény győzelmet aratott.

A heliocentrizmus elfogadása előtt, az asztronómusok a bolygók mozgásának geocentrikus modelljét fogadták el, amely nemcsak a Napot tekintette az univerzum középpontjának, hanem a bolygók és csillagokról alkotott fogalmaikat is meg kellett változtatniuk. Ez már azt is megkövetelte, hogy a kor legalapvetőbb asztronómiai feltételezéseiket is megváltoztassák.

A tudományos felfedezésekhez hasonlóan, a tudomány tanulási folyamatának is két formája van: tudás gazdagitás - amikor a már meglévő ismeretekre épitünk, vagy a fogalmi változás - amikor a tanulás új fogalmak beépitését jelenti. Mindkét fogalommal találkozunk minden tudományágban, de a tudásgazdagitás sokkal gyakoribb és könyebb mint a fogalmi változtatás. Az asztronómiában, a bolygók neveinek megtanulása ismeretgazdagitást jelent, de megtanulni azt, hogy a bolygók miért keringenek a csillagok körül vagy a bolygók mozgása miként okoznak évszakokat - ez már fogalmi változást jelent. A fizikában, megtanulni a fizikai állandók értékét, mint a fénysebesség vagy gravitáció, ismeretgazdagitást jelent, de megtanulni, hogy szabadesésben miért gyorsul egyformán minden tárgy - már fogalmi tanulást jelent. A biológiában, valamely ismeretlen organizmus vonásainak megtanulása ismeretgazdagitást jelent, azonban annak megtanulása, hogy miként fejlődnek ki egyes organizmusok a kiválasztódás során, már fogalmi változást feltételez.

A tudományos ismeret felülirhatja a megérzéseinket?

Kutatók, a kognitiv pszichológia, a fejlődéstan és a neveléstudomány területéről több mint három évtizede tanulmányozzák a fogalmi változások dinamikáját. Elemezték intuitiv ismereteinket különböző területeken, hogy miként különböznek a tudományos ismerettől. Tanulmányozták az ismeretváltozás folyamatát különböző környezetben. A legtöbb kutató egyetért abban, hogy a fogalmi változtatás az intuitiv ismeret alapvető átformálását igényli. Ez az átrendeződés olykor magába foglal olyan összeomló megkülönböztetéseket, amelyeknek már nincs jelentőségük a tudományos fogalomkörben. Új tények és új tapasztalatok megszerzése nem elégséges a fogalmi változáshoz, hanem át kell formálni a megértés természetét is.

Mivel a fogalmi változás az ismeret átstruktúrálását igényli, régóta azt feltételezik, hogy miután az átstruktúrálás befejeződőtt, a terület korábbi koncepciói már nem lesznek elérhetőek. Azt tartották, hogy az átstruktúrálással kitöröljük a korábbi intúicióinkat - mintha egy házat épitenénk át. A kutatások ma már igazolják, hogy a fogalmi változással ez nem következik be, hanem inkább a megértés duális módozata keletkezik: az új tudományos megértés és a régi intuitiv megértés együtt él, tehát a tudományos ismeret nem irja felül a régit. Vannak olyan felnőttek, akik jelentős tudományos ismerettel olykor kikötnek olyan intuiciók mellett, amelyeket több éve már elutasitottak - mint például „a bálnák halak”, „a nehezebb tárgyak gyorsabban földet érnek mint a könyebbek” vagy „a levegőnek nincs súlya”.

A gyerekek nemcsak élettelen tárgyaknak tulajdonitanak életet, hanem az életet is készek megtagadni az élőktől - pl. virágokat és fákat tárgyakként kezelnek. Nyolc éves korig ez a mintázat átalakul, több biológiai információt tartalmazó mintává - az életet az anyagcsere folyamataival kezdik beazonositani (eszik, iszik, lélegzik, növekszik). Megfigyelték a felnőtteknél is, hogy nyomás alatt, olykor ők is összekeverik az élőlényt az élettelennel. Alzheimer korban szenvedőknél még inkább előjönnek ezek a tévedések.

Az ember mindig keresi a mintázatokat és a dolgok mögötti értelmet. Törekszik leegyszerűsiteni a fogalmakat. Beszédünk tükrőzi ezt a gondolkodásmódot. Azt mondjuk, hogy „azért van fülünk, hogy halljunk” vagy a ceruza azért van, hogy irjunk”, stb. Ezek inkább intúitiv megfigyeléseken alapuló meghatározások, amelyeket felválthatunk tudományos magyarázatokkal.


Többszörös kisérletekkel igazolják, hogy a tudomány és a intúició között konfliktus mélyen győkerezik bennünk. Azokon a területeken, ahol a tanulás fogalmi változtatást igényel, minidig tudatában kell lennünk, hogy intúicióink nem törlődnek ki, felüliródik, de bármikor előjöhet. Stressz vagy nyomás esetén hajlamosabbak vagyunk ösztöneinkre hallgatni. Alapos tudományos ismereteink ellenére képesek vagyunk egyes helyzetekben megérzéseinkre hallgatni.

A tudósok azt mondják, hogy a tudomány és az intúicióink közötti konflikus egyik oka az, hogy a tudományos információt nem tanitották meg jól. De nem a hiányos nevelés a legfőbb oka a fent emlitett hatásoknak - inkább evolúciós fejlődésünkben keresendő a válasz. Tehát, ne csodálkozzunk ha okos emberek is mondanak olykor butaságokat. Igen, még annak a néhány tudósnak is megbocsáthatunk, akik valamilyen Istenbe vetett hitről beszéltek.

 

 

A leggyengébb érv

 image_6.jpeg

A kritikus gondolkodást nem sok helyen tanitják, ezért hiánycikk a hétköznapi ember életében. Szkeptikussá válásom útján sok új dolgot tanultam, de azt gondolom, hogy a kritkus gondolkodás az egyik leghasznosabb eszköztáram. Már nemcsak a jó kérdezés rejtelmeibe érzem otthon magam, hanem kezdem elsajátitani a helyes érvelési módszereket is. 
Honnan tudhatom, hogy két ellentétes érv közül melyik a helyes? Mi alapján állapithatom meg, hogy egy állitás vagy hit téves vagy sem? Milyen kérdéseket kell feltennem és milyen információkra van szükségem ahhoz, hogy dönteni tudjak egy kijelentés elfogadása vagy elutasitása mellett? Mennyire erős bizonyiték lehet a személyes tapasztalat? Hogyan tesztelhetem meggyőződéseim igaz voltát? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekhez nyújt segitséget a kritikus gondolkodás elsajátitása.

Az utóbbi időkben folytatott párbeszédeim során rádöbbentem, hogy nagy szükségem van erre az eszközre. Egyre több és több érvelési hibát veszek észre magamban és az amúgy nagyon intelligens beszélgető partnereimnél. A leggyakoribb tévedésekről részletes leirás itt található: a.te.ervelesi.hibad.hu

A kritikus gondolkodás néhány alapelve:

Kérdőjelezd meg, ellenőrizd az információt, több forrásból is, mielőtt elfogadod.
Keresd a hibákat és a megtévesztés forrásait.
Minden ismeretre és hitre ugyanazokat a mérési eszközöket alkalmazd.
Épits fel olyan eszköztárat, amellyel tesztelni tudod a hiteket és képzeteket.
Vedd figyelembe a bizonyitékok alternativ magyarázatait is és teszteld azokat
Találd meg mindkét oldal legjobb bizonyitékait és hasonlitsd össze.
Vedd figyelembe jelenlegi ismereteid hátterét és próbáld kiszélesiteni.
Frissitsd a meggyőződéseid ha a bizonyitékok ellene szólnak
Ne csak másokra alkalmazd a kritikus gondokodást hanem önmagadra is.

Másokkal együtt, sokszor feltettem már azt a kérdést: miért van az, hogy intelligens emberek furcsa dolgokban hisznek? Utazásom elején már felfedeztem, hogy becsaptam magamat képzeletvilágommal. Miután elkezdtem megkérdőjelezni saját meggyőződéseimet, úgy omlott össze vallásos világnézetem is. Már tudom, hogy egyes kognitiv hibák és torzitó hatások minden ember gondolkodásában jelen vannak. Mindannyian lehetünk zseniálisak és buták is egyszerre és úgy tűnik, hogy könnyedén képesek vagyunk úgy formálni saját meggyőződéseinket, hogy minimalizáljuk a kognitiv disszonanciáinkat.

Az amerikai sajtó tele van Ben Carson, elnőkjelölt, hires idegsebész esetével - amelyek vizsgálják, hogy furcsa tudományellenes kijelentéseit- mint pl. az evolúció sátántól van, stb. - hogyan érthetjük meg. Steven Novella szerint Carson nem számit összességében különleges esetnek, ő egy tökéletes reprezentációja az emberi természetnek. Ő kiváló bizonyiték arra, hogy a magas intelligencia nem feltétlenül áll összefüggésben az áltudományokban és a természetfelettiben való hittel. Az emberek meggyőődései inkább kultúrális, neveltetési, társadalmi és személyes okokból alakulnak ki. Erről bővebben itt: schrodingersdawg.blog.hu

Miért hisznek okos emberek furcsak dolgokban? Michael Shermer „Why people believe weird things” könyvében összegzi: „Okos emberek azért hisznek furcsa dolgokban, mert ügyesen tudnak olyan álláspontok mellett érvelni, amelyekre nem okos módon jutottak.”

Az esetek többségében nem azért kötelezik el az emberek magunkat egy vallás vagy hitrendszer mellett, mert logikai úton vagy empirikus bizonyitékok vezérelnék. Egész egyszerűen más okokból választják ki gyakran előre, hogy miben hisznek: neveltetés, környezet, kultúra és más hatások - benyomások alapján. Ritkán van az, ami nálam megtörtént, hogy leülnek egy adag tény elé, majd megvizsgálják azokat részletesen, pro és kontra szempontok alapján, majd ezek után kiválasztják a leglogikusabb és legracionaálisabb álláspontot, függetlenül attól, hogy mit hittek ezelőtt. Általában a hozzánk eljutó információkat ösztönösen szerzett szűrökön keresztül osztályozzuk és kiválasztjuk azokat, amelyek illeszkednek a meglévő világképünkbe.

Michael Shermer munkatársával felmérést készitett, megkérdezte az embereket, hogy miért hisznek Istenben és mit gondolnak, mások miért hisznek Benne. A válaszokat a következőképpen osztályozta.

Miért hisznek az emberek Istenben:
A válaszok 28.6% - a tervezettség, a természet szépségei, és a világ tökéletessége - összetettsége miatt.
A válaszok 20.6% - megtapasztalja, érzi Isten jelenlétét a mindennapokban.
A válaszok 10.3% - az Istenhit megvigasztalja megnyugatja, értelmet és célt ad életének.
A válaszok 9.8% - mert ezt mondja a Biblia
A válaszok 8.2% - mert hinni kell valamiben.


Mit gondolnak az emberek, hogy mások miért hisznek Istenben:

A válaszok 26.3% - az istenhit megnyugtató, értelmet és életcélt ad
A válaszok 22.4% - a vallásos embereket úgy nevelkedtek, hogy higgyenek Istenben
A válaszok 16.2% - megtapasztalják Istent a mindennapi életben
A válaszok 13% - mert hinni kell valamiben
A válaszok 9.1% - az emberek hisznek a haláltól és az ismeretlentől való félelem miatt.
A válaszok 6.0% - tervezettség, természet szépsége és az Univerzum komplexitása miatt.

Megfigyelhetjük, hogy az első körben a „tervezettség” és „Isten megtapasztalása” van az első két helyen, miközben a második kérdésben, amikor mások istenhitének indokairól vélekedtek, ez a két érv sokkal jelentéktelenebb. Sőt, az első két legjelentősebb indok érzelmi kategória. A különbség szignifikáns, az emberek saját istenhitük indoklására kilencszer inkább racionális indokokat adnak mint mások Isten hitére. Többnyire ez azért van, mert hajlamosak vagyunk saját magunkat jobb szinben feltűntetni másoknál vagy esetleg a külső környezetet hibáztatni a tévedésekért. Azt hisszük, hogy saját tetteink racionális bizonyitékokon alapszanak, miközben másoké inkább érzelmi töltetűek. A saját istenhitünket racionalizáljuk, de a másokat a neveltetésnek és érzelmi szükségletek kielégitésének könyveljük el.

Erről bővebben itt: http://www.michaelshermer.com/weird-things/excerpt/

A kritikus gondolkodás szempontjából a személyes tapasztalat a leggyengébb érv, amit oly gyakran felhoznak Isten létének igazolására. Nagyon gyenge érv, hiszen egy olyan élményről szól, amit az ember saját magának értelmez. Mivel tudjuk, képesek vagyunk önmagunkat könnyen becsapni és vágyaink szerint értelmezni a jelenségeket - a tapasztalat, bár fontos megismerési forma, önmagában megtévesztő.

Sokan úgy gondolják, hogy a kereszténység mégis ártatlan megtévesztés, hiszen pozitiv értékeket promovál. Elviekben, egy hamis képzet vagy hit előnyösnek tűnhet rövid távon és segithet elviselni az élet nehézségeit vagy éppen legyőzni káros szokásokat. Mégis ritkán mondhatjuk, hogy a megtévesztés a legjobb választás. Amennyiben egy kicsit is tudatában vagyunk az önbecsapásnak és eredményesnek találjuk, kitesszük magunkat további tévedéseknek. Amikor valaki megcáfolja világképünket, elkezdünk védekezni és magyarázatokat gyártani, hogy továbbra is hihető legyen. Védekezésül inkább támadunk, például a másik indokai után kutakodunk, esetleg féltékenynek tartjuk, stb. Ezzel világképünkhöz további hamis információt adtunk. Rögtön nem is lesz olyan ártatlan ez a kereszténység. Erről a jelenségről beszéltem, amikor világképem megváltoztatása miatt környezetemtől különböző reakciókat kaptam - amely a kérdéseimet próbálta elbagatelizálni és inkább lelki csalódásnak értelmezni döntésem.

Nem érdemes a keresztény hit miatt sem becsapni magunkat vagy másokat, mert hosszútávon káros hatásai vannak önmagunkra és kapcsolatainkra nézve. Sokkal felemelőbb érzés elfogadni az istenhitet evolúciós fejlődésünk melléktermékeként. Vállaljuk fel!

Forrás:
http://schrodingersdawg.blog.hu/2015/11/09/ben_carson_esete_a_dunning-kruger_hatassal
http://www.richardcarrier.info/CriticalThinking.html
http://rationality.org/blog/page/2/

A fizika és az élet értelme

 image.jpeg


A fizika egyenletei átfogóak és pontosak, bár nem tökéletesen, de megfelelően modellezik az Univerzumot - erős bizonyitékot szolgálnak ahhoz, hogy elismerjük: egy anyagi, fizikai és mechanikus Univerzumben élünk. Ebből az eredményből arra következtethetünk, hogy céljainkat egyéni életeinkben találjuk meg és nem a világmindenség működésében - ehhez még az sem szükséges, hogy értsük az alábbi képletet.


A fenti érv egy nagyszerű példája az empirikus bizonyitékoknak - a legmegbizhatóbb érv. Az Univerzum tudatja velünk, hogy miként működik - amint a felső képlet is egy empirikus bizonyiték eredménye. A filozófiai bizonyitékok, amelyek az intuicióra támaszkodnak, a lehető leggyengébb érvek. A teológiai és vallásos érvek többsége az intuicióra épülő filozófiai feltételezések, amelyek a hétköznapi ember szótárában is gyakoriak. A hivők főleg saját élményeikre támaszkodnak és úgy beszélnek róluk, mintha valami rajtuk kivűl álló objektiv valóságot bizonygatnának. Ezért olyan megtévesztő a hit.

Valamilyen kozmikus transzcendens célról beszélni úgy, hogy feltételezéseink nem alapszanak az Univerzum empirikus megértésén - amelyet a fizika, a kozmológia, a biológia igazol - olyan mintha álmodnánk - a valóságtól elrugaszkodott képzelgés. Ezeket a filozófiai érveket lehet nagyon intelligensen is megfogalmazni tömegek ámitására, de attól nem lesz igaz.

A filozófiát nagyon értékes eszköznek találom a fogalmak keretrendszerének meghatározásához és a logikai érvek összerakásához, de csak azon következtetései értékesek, amelyek empirikus bizonyitékokra támaszkodnak.

Edward Feser, a filozófia profeszoraként azzal vádolja a tudományt, hogy „nem tud válaszolni a miért kérdésekre - hogy miért létezik a világ vagy annak törvényei. Ahhoz, hogy válaszoljunk ezekre a kérdésekre vagy egyáltalán megértsük őket, ki kell lépnünk az anyagi világból és azok törvényei alól - a tudományon kivülre. Filozófiai érveket kell keresnünk, amelyek mélyebbekre ásnak a fizikánál.” Itt egy érvelési hibával találkozunk. Ahhoz, hogy felépitsünk egy házat, teljesen igaz, hogy többre van szükségünk az alap elkészitésénél. De az is igaz, hogy nem épithetünk házat biztos alap nélkül. Feser profeszor értelmesen megjegyzi, hogy többre van szükség a fizikánál, mint az alapra egy ház épitésénél  - majd ezek után egyből azt az értelmetlenséget próbálja eladni, hogy a fizika irreleváns. Tipikus hivő érvelési hiba.

Igaz, hogy a valóság több mint, amit a fizika ma képes megmagyarázni. Ezért van a kémia, a biológia és más társadalomtudományok, hogy kiegészitsék ezt a képet. És persze van a zene, a művészet, a szórakozás - mind fontos. De amikor a végső kérdéshez jutunk, amely arról szól, hogy miként működik a Világegyetem - akkor nincs a fizikánál jobb alternativa.
Lawrence Kraussnak igaza van, amikor azt mondja, hogy „minél többet tudunk meg a világ működéséről, annál céltalanabbnak látjuk”. El kell ismernünk, hogy a világunk mechanikusan működik, ezért mérhető egyenletekkel leirható. Mivel ezek az egyenletek kiszámithatóak, igazolhatóak, önmagában egy bizonyiték az Univerzum minőségi tulajdonságára. Ez nem egy előfeltételezés, hanem felfedezés. Feser szerint a világ nem fogható fel csak egyenletekben, hanem csak egy végső kiváltó ok adhat minőséget. Ez már egy előfeltételezés, amelynek nincs empirikus alapja.

A fizika több mint törvényszerűségek és összefüggések mérhető fogalomtára. Amint megértjük, hogy az Univerzum mechanikusan működik, elkezdhetünk gondolkodni a célról. A dolgok ironiája az, hogy a Teizmus éppen arra a magyarázatra épült, amit a fizika felépitett az Univerzum működéséről. Ebből a működésből vezeti le a célt - a tervezettséget - a szándékot. A teizmus visszafele érvel, először egy kozmikus célt követel, majd belehelyez egy képzeletbeli jót az univerzum működösébe, amely biztositja a célt. Ezért következetlen és hibás a teista világkép.

 


http://secularhumanist.blogspot.hu/2015/10/this-is-place-to-find-god.html

 

 

Tudomány és hit házassága

 image_5.jpeg

Az utóbbi évtizedekben nagyon sok próbálkozás történt a tudomány és a teológia összeházasitására. Mindeddig csupán az bizonyosodott be, hogy sikertelen próbálkozás volt vagy kegyes jóindulattal mondva, legfejlebb egy látszatházasság képződőtt, amelyet minden esetben válás követett. Azért még ma is hallható olyan előadás teológusok részéről, ahol összeboronálják a két világot logikai csúsztatásokkal és felszines eredmények hangoztatásával - amit sajnos meg is tehetnek a logikai - tudományos érvelésben nem jártas tömegek előtt. Ennek a jelenségnek csupán egyetlen példáját szeretném bemutatni azzal a céllal, hogy rávilágitsak, milyen könnyen válhatunk a megtévesztés áldozataivá.

Douglas Navarick empirikus Isten hipotézise
A Skeptic Magazin 20.3 (2015) számában, Douglas J. Navarick, a kaliforniai Fullerton Psychology profeszora bemutat egy lehetséges esetet, mely szerint az élet eredetéről szóló jelenlegi bizonyitékok összhangban állnak azzal az állitással, hogy az élet csak egyetlen egyszer keletkezett a világunkban és az nem valamilyen természetes vagy véletlenszerű folyamatok következményeként.

Annak ellenére, hogy filozófusok és tudósok régóta küszködnek az élet meghatározásával, a legtöbben egyetértenek azzal a meghatározással, amit Caleb Scharf asztrobiológus mondott: „az élet egy természetes jelenség”. Amennyiben egyettértünk Scarf meglátásával, alapvetően azt mondjuk, hogy az élet leredukálható az anyag valóságáig, azokra a részecskékre, amelyek alkotják az anyagot és az energiát a fizika törvényei szerint.

Ha összevetjük az élet eredetéről szóló különböző bizonyitékokat, Navarick szerint arra a következtetésre is júthatunk, hogy természetfeletti erők mozgatják az élő sejtek működését a fizika törvényeivel összhangban, de önmagukban nem ezektől a törvényektől függnek. Másképpen kifejezve, a bizonyitékok a vitalizmus régi filozófiájához vezethetnek vissza, amely ellentmondásos de mégis egy lehetséges magyarázatnak tűnhet.

A vitalizmus a biológiában a biogenezis - „az élet életből keletkezik” - egyik magától értetődő alapelve. Ezzel ellentétben, ha az élet egy természeti jelenség, akkor az organikus elemek véletlenszerű keveredésének következménye - ezt a folyamatot abiogenezisnek nevezik. Nincs okunk azt feltételezni, hogy az élet nem keletkezhetett az anyagból, de azt sem feltételezhetjük, hogy az élet nem természetfeletti forrásból ered.

Mégis a legtöbb kortárs tudós feltételezi, hogy az első igazi élet, vagyis egy élő sejt - abiogenezis révén keletkezett. Bár több évtizedes laboratóriumi próbálkozás után sem sikerült produlálni ugyanezt a folyamatot. Minden amit eddig tapasztalhattunk, az élő sejtből állt elő. Navarick azzal érvel, hogy bizonyitékok hiánya a hiányt bizonyitja, vagyis élet nem keletkezhet élettelenből. Helytelen logika. Mégis azt a következtetést vonja le, hogy empirikusan védhető hipotézis Isten teremtő hatalma - Isten alatt egy személytelen erőt ért, amely a természet törvényei által vagy azoktól függetlenűl működik.

Navarick Isten alkotása egy alulról felfele haladó megközelités, amely alátámasztaná Isten koncepcióját. Elméletében Isten létezésének tudományos bizonyitásához szükség van egy előfeltételezésre, éspedig annak elfogadására, hogy a tudomány képes beazonositani a természet világában valamilyen természetfeletti befolyást. Richard Grigg profeszor és sokan mások ezt az előfeltételezést dogmatikusnak és elfogadhatatlannak tartják, sőt a fizika energiamegmaradás, a termodinamika első főtételének is ellentmond - amely kimondja, hogy az energia nem keletkezhet és nem veszhet el, csupán átalakulhat.

Bármilyen állitás arra vonatkozóan, hogy valamilyen természetfeletti egységnek befolyása van a természet világára, amely új állapotokat idézhet elő, ellentmond az energiamegmaradás elvének. Ha az energia csak úgy a semmiből keletkezne, legyen az akár természetfeletti vagy más forrásból való, akkor az általunk ismert valóság egészen másképp nézne ki, mint ahogy valójában kinéz. Navarick hipotézise alapján az is lehetséges, hogy mi nem is érzékeljük az energiamegmaradás elvének a megsemmisülését - hiszen van olyan filozófiai iskola, amely azt állitja, hogy a természet törvényei csupán megfigyeléseinkből eredő általánosságok. Lehetséges, hogy ez a láthatatlan ellentmondás a természetfeletti megnyilatkozásának a természet világában csak egyszer fordult elő az élet keletkezésekor - amit betudhatunk a relativitás és a kvantum elmélet közötti ellentmondásoknak? Mindkét elmélet a valóság bizonyos szegmensét tartalmazza, a kvantumelmélet a nagyon kis részecskék világáról szól és a relativitás elmélet pedig a nagy összefüggésekről. A fizikusok többsége azon dolgozik, hogy megtalálja azt az egyesitő eméletet, amely sok homályra fényt derit.

Richard Grigg szerint, Navarick érvelése ebben az esetben is nagyon gyenge lábakon áll. Hiszen ha képtelenek vagyunk megfigyelni vagy bebizonyitani az energiamegmaradás elvének megtörését, akkor sokkal értelmesebb az eddig felfedezett fizikai törvények keretei között gondolkodnunk. Ráadásul Navarick azt állitja, hogy ez a természetfeletti életet teremtő erő azóta is jelen van és működik minden sejtben. Azonban ezt a tudósoknak észre kellene venniük, de eddig nem sikerült.

Navarick a hibernálás példájával szeretné megvédeni a sejtben működő természetfeleti erő létezését. Szerinte a természetfeletti élet katalizátorként hat a sejtre, amely felengedés után beinditja a biokémiai reakciókat. Hibernáláskor a sejtben minden anyagcsere leáll, de mégis az élete megmarad - ez igazolná a természetfelettit?

A logikai vagy filozófiai vita folytatódik olyan apró részletekről, amelyek csak a tudósokat nem zavarja össze. Ezért maradok az alábbi vélemény mellett:

Dave E. Matson szerint azért kell a természetfeletti erőt kihagyni a tudományból, mert Isten egy ad hoc történet, ami midennel kompatibilis lehet, mindenhova be lehet helyettesiteni és mindent bele lehetne képzelni - ezért semmit sem magyaráz meg! Ha megnyitjuk az ajtót valamilyen természetfeletti „magyarázkodásra” - amelyet természetesen nem vethetünk alá a természet törvényeinek - a tudomány a társadalom vitaporondja lenne, ami semmit sem határozna meg. Ha valamilyen formában mégis igazolva lenne a természetfeletti, akkor sem lehetne a tudományos magyarázat része, hiszen az emberi értelemtől és logikától idegen jelenség maradna.

Ennélfogva a természet törvényeit tekinthetjük a valóság legjobb mércéjének. A természetfeletti képzete csupán spekuláció. Nem hiába állitom, hogy minden Istenkép csupán egy vágyálom, melynek káros hatása van az emberiségre. Vigyázat, a logikám csalhat...


Forrás: Navarick, D. J. 2015. “The God Construct: A Testable Hypothesis for Unifying Science and Theology.” Skeptic, 20 (3), 47.

http://www.skeptic.com/reading_room/the-god-construct-a-testable-hypothesis-for-unifying-science-and-theology/

Forrs: http://www.skeptic.com/eskeptic/15-09-30/

 

Honnan ered az erkölcs

image_3.jpeg

Erkölcsösség alatt megfelelő szándékot, viszonyulást és viselkedést értek, amely lehet helyes vagy helytelen egy másik érző lény tekintetében. Az erkölcs magába foglalja azt, ahogyan gondolkodunk és cselekszünk mások túlélése és kiteljesedése függvényében. A túlélés alatt az élet ösztönét értem, és a kiteljesedés alatt pedig megfelelő körülményeket az élet fejlődéséhez - ami a biztonságot, a táplálékot, a kötődést, a szociális kapcsolatokat, valamint a fizikai és mentális egészséget feltételezi. Minden élő szervezet rendelkezik a túlélés és a fejlődés ösztönével - az erkölcs ezt a területet érinti. Minden érző lény elsődlegesen erkölcsös egyén - nem pedig törzsek, csoportok vagy társadalmak erkölcsösek, - hiszen az egyén az, aki túlél és kiteljesedik, vagy szenved és meghal.

A történelem során a legnagyobb erkölcsi túlkapások akkor történtek, amikor az egyént feláldozták a köz javára. Akkor történt ilyen, amikor embereket elitéltek bőrszinük, nemük, nyelvük vagy hovatartozásuk alapján és figyelmen kivül hagyták az egyént. Az elmúlt évtizedek emberjogi forradalmai az egyén szabadságára és függetlenségére fókuszált. Minden embert egyenlő jogok illetnek meg elve - az emberiség legnagyobb erkölcsi vivmányának tekinthető.

A vallások tanitásai nem lehetnek az erkölcs iránymutatói. Félreértés övezi azt a megközelitést, hogy az erkölcs ismerete valamilyen istenkép tudatositásából eredhet. A félreértés oka elsősorban onnan származik, hogy az egyház hosszú századokon át az erkölcs letéteményesének tartotta önmagát. Másodsorban, a vallásos intézmények saját erőfeszitéseiknek tulajdonitották az erkölcs társadalmi fejlődését figyelmen kivül hagyva az általuk okozott erkölcsi visszaeséseket.

Hát nem Jézus mondta, hogy segits a szegényeken, hogy forditsd oda a másik arcod, hogy szeresd az ellenségeidet, hogy ne itélj, hogy megbocsájtó légy másokkal szemben? Igaz, hogy emberek a vallásuk nevében nagyon sok jót tettek és tesznek. Keresztények felszólaltak a vallásszabadság, a civil jogok és a rabszolgaság megszűntetése mellett. Igen, a vallás motiválhatja az embereket a jóra és a fejlődésre. Ugyanakkor, azt is el kell ismernünk, hogy a vallás a mérleg másik oldalára is rengeteg terhet rakott - keresztes hadjáratok, inkvizició, boszorkányüldözés néven ismert ártatlan nők kinzása és kivégzése, úgynevezett eretnekségek elleni hadjáratok, hosszan tartó vallásos háborúk , világháborúk Isten nevében, terrorizmus és máig tartó üldözések.

Az is megfigyelhető, hogy amikor a társadalomban az erkölcsi fejlődés nagyobb lendületet kapott az értelem és a tudomány fejlődése által, a legtöbb vallás vette a kanyart és csatlakozott, például a XIX. századi rabszolgaság felszámolásához, a melegek jogainak védelméhez, vagy a XX. századi női egyenjoguság kivivásához.

Mégis miért nem lehet a vallás az erkölcs iránymutatója?

A történelem igazolja, hogy szinte sosem volt a vallásos törekvések része az egyetemes erkölcsi fejlődés. Gondolj csak arra, hogy a mózesi Tizparancsolat egyetlen kitétele sem tartalmazott részleteket arról, hogy miként tehetik az izraeliták jobbá a moábiták, edomiták és midiániták életét. Az OSzövetség kijelentése, hogy „szeresd felebarátodat” nagyon világos szövegösszefüggésben hangzik el, ami kizárólag saját testvéredre, rokonodra vagy fajodra vonatkozott. Teljesen logikus abban a kultúrális környezetben, hogy nem szeretheted embertársadat úgy, mint magadat, amikor a felebarátod ki akar végezni téged. Természetesen, ma már a zsidók és a keresztények is kiterjesztették ezt az elvet minden emberre, de a történelem igazolása alapján sem erről szólt a parancs. Továbbá, részletezhetném az Ószövetségben szereplő népirtásokat, rabszolgaságot és a nők tárgyként való kezelését Isten felszólitására.

A vallás meghatározás alapján sem alkalmas az emberiség jólétének szabályozására, hiszen azt jelenti, hogy „olyanok, mint mi” vagy „a hozzán hasonlóan gondolkodók” - amely élesen megkülönböztet minket másoktól. A Felvilágosodás kora utáni vallásos változás a kirekesztés hozzáállásában nagyon lassú folyamat volt minden külsős társadalmi és politikai nyomás ellenére is (lásd a mormonok vagy a Jahova tanúi történetét).

Legalább három oka van annak, hogy vallás természeténél fogva „szklerózisban” szenved: (1) A vallás alapja az egyedüli igaz Istenbe vetett hit, aki az abszolút erkölcs alkotója, (2) a vallásnak nincs rendszerezett folyamata és empirikus módszere saját kijelentéseinek igaz vagy hamis voltának vizsgálatára, (3) egyetlen mai értelmes ember sem szeretne az ősi szent könyvek - köztük a Biblia és a Korán - erkölcsi utasitásai szerinti világban élni. Ezért nem lehet a vallás az erköcs meghatározója.


Lehet-e a Biblia erkölcsi útmutatónk?

A Biblia az egyik legerkölcstelenebb könyv a világ összes irodalma közül. Átitatva a közel kelet törzsi kultúrális szokásaival, folyamatos törzsek közötti csatározásokkal földterületek és nők birtoklásáért. Köztül egy féltékeny emberi istenképpel, aki gátlástalanul bűntet ártatlanokat és tudatlanokat. Vajon miért bűnteti isten a nőket és a gyerekeket ennyire kegyetlenül? Vajon milyen logikus értelmezése lehet az Özönviznek és annak a rengeteg népirtásnak? Pátriárkák, hadvezérek és királyok poligámiája, a szűz hadifoglyok kezelése és rabszolgasorsok végeláthatatlan sora - vajon milyen erkölcsös istenről beszél? Isten szava általi halálbűntetések szövevényes sötétségét nem sikerült még a modern teológiának sem kimagyaráznia. Számomra inkább a darwini állatból emberré fejlődés történetének igazolása mindez.

Egyes keresztények azt mondják, na jó de Jézus új korszakot nyitott. Igen, nagyon sok kedves dolgot mondott az állitólagos Jézus a szeretetről és megbocsátásról. Mégis meglepő, hogy egyetlen kijelentésével sem utasitja vissza az Ószövetség túlkapásait, sőt megerősiti azokat a törvényeket, hiszen nem azért jött, hogy eltörölje. Jézus magasra emeli a gondolatbeli gyilkosságot, saját testrészed megcsonkitására késztet ha nem tudsz ellenállni gondolatbeli szexuális vágyaidnak és arra kér, hogy érte gyűlöld meg szüleid és testvéreid. Jésus maga figyelmeztet arra, hogy nem békét hozni jött a világra hanem ellenségeskedést és háborúságot. Őszinte keresztények sem tudják elfogadja ezeket a jézusi erlkölcsi tételeket, amelyek értelmezését a mai napig ellentmondások övezik.

A bibliai Tizparancsolatnál nincs ismertebb erkölcsi szabály, mégis mára teljesen irreleváns kijelentések, hiszen annyira más korban és kultúrában iródott. A modern ember erkölcsi megközelitése jóval fejlettebb ezen kijelentéseknél. Nézzük csak meg közelebbről:

1. Ne legyenek idegen isteneid énelőttem - ez a parancs rávilágit arra, hogy néhány ezer évvel ezelőtt a politeizmus volt a megszokott gyakorlat. A monoteista Isten bevezetéséhez egy féltékeny istent ábrázol. Mai szemmel tekintve ez a parancsolat ütközik a vallásszabadság elvével.


2. Ne csinálj faragott képet - annak ellenére, hogy ezt a parancsolatot a keresztények többsége a gyakorlatban semmisnek nyilvánitja, szintén ellentmond a szólás és vallásszabadság valamint a művészi szabad ábrázolása elvének. Amikor a tálibok az utóbbi időben leromboltak bizonyos régi vallásos relikviákat, pontosan ezt a parancsolatot követték. A parancsolat következő kijelentése is meglepő: Mert én féltőn szerető isten vagyok - mely világosan megmagyarázza az állitolagos Isten parancsára történő népirtásokat és testvérgyilkosságokat. A parancsolat utolós része - megbűntetem az atyák vétkét a fiakban harmad és negyedizben - csak hab a tortán, amely megszegi a legalapvetőbb nyugati emberi jogot, mely szerint az embert csak saját hibáiért lehet elitélni és nem mások tévedéseiért.


3. Az Úr nevét hiába fel ne vedd - egyszerűen ellentmond a szólásszabadság elvének.


4. Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt - újra beleütközik a vallásszabadság elvébe. Ez az első négy parancsolat semmit nem mondott még a mai értelemben vett erkölcsről, amely az emberek egymás iránti viselkedésére vonatkozik, hanem csak az ember és isten közötti kapcsolatról szólt.


5. Tisztelt atyádat és anyádat - végre egy értelmesnek tűnő kérés, bár ilyet kérni nem is olyan bölcs dolog. A tiszteletet nem megkövetelni kell, ahogy a szeretetet sem - hiszen ezek az érzelmek amúgy is a kapcsolaton alapulnak és természetesen nyilvánulnak meg.


6. Ne ölj - végre egy valódi erkölcsi elv, amelyre érdemes figyelni. Csak az exodus szövegkörnyezetét nehéz ezek után megérteni, amikor Isten a bálványimádó nép viselkedését látva saját testvérei megölésére szólitja fel a lévitákat. Mintha Isten azt mondaná: ne ölj, hacsak én nem utasitalak rá. Sokan ki is használták ezt.


7. Ne paráználkodj - hangzik ez a felszólitás egy olyan istenségtől, aki egy szegény férfi jegyesét környékezi meg. Olyan utasitásnak tűnik, amelyet többnyire az emberek figyelmen kivül hagytak. Mellesleg két ember fejlődő intim kapcsolatában egy természetesen alakuló megegyezés kérdése a tisztelet és a szeretet jegyében - nem szükséges valamilyen külső parancs hozzá.


8. Ne lopj - Valóban szükség volna arra, hogy ezt egy isten parancsolja az embereknek, akik közösségekben élnek? Minden kultúra része az emberi tulajdon szabályozása.


9. Hamis bizonyságot ne tégy - akit valaha becsaptak vagy pletykálkodtak róla, tudja, hogy mennyire rossz a hazugság. Szóval, le a kalappal, ez nagyon helyénvaló utasitás.


10. Ne kivánd más tulajdonát - a gondolati vágyakat szeretné szabályozni, ami gúcsba kötné a világ fejlődését? A kapitalizmus alapja a gazdagság és bőség kivánása. Nem veheted komolyan ezt a felszólitást. Vagy talán a másik tulajdonának a megszerzéséről szól, ami az akkori kultúrában a feleség, a rabszolga tulajdonlását is jelentette?

 

A legnagyobb gond ezzel az erlkölcsi parancsolattal, hogy kőbe volt vésve - és az emberiség fejlődésével nem alakulhatott át. Természetesen, az idők során teológusok hada próbálkozott magyarázatával finomitani és elspiritualizálni, mégis erőltetett próbálkozás maradt. Ezen parancsolatok többsége nem állta ki az idő próbáját, semmiképpen sem örökérvényű erkölcsi elvek, hanem inkább esendő emberek ideológiai megfélemlitésének eszköze maradt.

Bármi, ami nem változhat és nem fejlődhet, az saját megszűnését előlegezi meg. Ezért nem származhat az erkölcs valamilyen elavult primitiv kultúra szentnek titulált irományából. Ha nem a jó és rossz tudásfájának története vezetett minket az erkölcs megismerésére és nem is valami mennydörgő és villámot okádó istenség misztikus megjelenésével kaptuk a kőbe vésett erkölcsöt, akkor mégis honnan ered?

Olyan forrásnál kell keresnünk az erkölcsöt, amelynek része a fejlődés - az önkijavitó mechanizmus. Ennél fogva inkább három forrást neveznék az erkölcs forrásának: a társas életet, az értelmet és a tudományt.

Elsősorban, az erkölcs evolúciós fejlődésünk következménye. Amióta társas kapcsolatokban élünk, az emberek természetesen alakitották ki az együttélés szabályait. Korábban már irtam az önző génről és az altruista emberről.

Másodsorban, a gondolkodás fejlődésével az emberek filozófiai értékeket fogalmaztak meg. Gondoljunk csak az arisztotelészi etikára, Kant kategórikus felhivására, Mill utilitarianizmusára vagy a Rawls becsület etikájára. De volt még egy nagyon fontos társadalomfejlődési lépés:

Harmadsorban, a tudomány kibontakozása alapozta meg az erkölcs kiteljesedését. A Francia Forradalomtól kezdve a Felvilgosodás korán át, az értelem és a tudomány lassan de szisztematikusan átvette a babonaság, a dogmatizmus és a vallásos tekintély helyét.

Ahogy Kant mondta: „Légy merész megismerni! Légy bátor használni saját értelmed!” Majd kifejtette: „A Felvilágosodás az ember fejlődése az önmaga által keltett éretlenségből. Az éretlenség azt jelenti, hogy képtelenek vagyunk saját értelmünket használni mások vezetése nélkül.”

A Felvilágosodás volt az emberiség újjászületésének kora, nem az eredendő bűnből hanem az eredendő tudatlanságból valamint a dogmáktól és tekintélytől való függőségből. Ezek helyett az értelem és a tudomány lett a biránk az igazság és ismeret megitélésében.

A mennyei igazságok kutatása helyett, amelyet ősi könyvek biztositottak, az emberek elkezdték felfedezni a természet könyvét. Kiszinezett botanikus könyvek helyett a tudósok elkezdték saját maguk kutatni a természetet. Ahelyett, hogy emberi áldozatokat mutassanak be az időjárás istene haragjának enyhitésére, a természetkutatók elkezdték mérni a hőmérsékletet, az áramlatokat és a szelet, hogy megteremtsék a meteorológia tudományát.

Ahelyett, hogy alsóbbrendűként kezeljék a nőket, mert bizonyos könyvek szerint a férfi joga ezt tenni, inkább megalkották azokat a jogokat vagy erkölcs tudományt, amelyek alapján minden embert egyenlően kell kezelnünk. Ahelyett, hogy a királyt természetfeletti hatalommal felruházott egyénként kezeljék, az emberek felépitették a demokráciához való jogot, vagyis a politika tudományát. Ahelyett, hogy egy néhány ember kezében összpontosuljon az összes politikai hatalom, hogy a polgárokat elnyomásban, tudatlanságban és félelemben tartsák, a szabad információ áramlása rávezeti az embereket arra, hogy saját maguk lássák az összefüggéseket és felemeljék szavukat az igazság védelmére.

Folyt.köv.

Forrás: Michael Shermer, The Moral Arc

Három világvallás értelmetlensége

image_1.jpeg

A tudomány és a vallás között óriási konfliktus van, kikerülhetetlen szakadék, amit komolyan kell venni. A végső győzelmet minden kétséget kizárva a tudomány érvei kell hozzák. A tudománynak sokkal több modanivalója van a vallásról mint sokan gondolják.

A szabad akarat egy illúzió és nagyon fontos tudni az igazat erről a kérdésről is. A vallásos embereknek igen fontos kérdés, hiszen a szabad akarat fogalma nélkül nincs értelme a kereszténységnek, a judaizmusnak és iszlámnak sem. Az ateistáknak is fontos, hiszen úgy tűnik, hogy mindent érint, ami kapcsolódik emberi mivoltunkhoz: erkölcs, beteljesedés, megvalósitás, politika, kapcsolatok, érzelmek, társadalmi berendezkedés és sikerek.

Egyesek azt gondolják, hogy tudományosan túl keveset tudunk erről, hogy kijelentsük „a szabad akarat illúzió”. Ez egyáltalán nem igaz. Valójában a szabad akarat annyira inkoherens fogalom, hogy nem fér bele semmilyen értelmezhető keretbe. Sokan egyetértenek azzal, hogy értelmetlen a szabad akarat köznapi fogalma, de nem tartják fontos kérdésnek, mintha csak egy akadémiai vitattéma volna. Ez sem igaz.

A szabad akarat köznapi értelmezése két hamis feltételezésből ered: (a) a múltbeli eseményeket megválaszthattuk - tehát viselkedhettünk volna másképp bizonyos esetekben. Választhattam volna másképp ha másképp választottam volna. Például ha csokis fagyit választottam, akkor választhattam volna az eprest is - úgy gondoljuk, hogy az egész világunk ilyen döntésekből áll. (b) Mindannyian tudatos szerzői vagyunk saját gondolatainknak és tetteinknek. Ahogy a világot felfogjuk és megtapasztaljuk az meghatározza a gondolatainkat.

Az első feltételezést megdönti az ok-okozati elv. Akár azt vesszük, hogy bizonyos gondolatot egy másik gondolat vált ki és azt is egy másik, mig eljutunk egy tőlünk független okra vagy valamilyen véletlenszerű befolyásra - amelyekért szintén nem vagyunk felelősek. Bárhogy magyarázzuk a véletlenszerűt vagy a determinizmust, a szabad akaratnak nincs értelme. A tudatosság nem a vezérlőnk, rengeteg tényező közrejátszik döntéseinkben. Kisérletek bizonyitják, hogy az elménk döntése és a tudatos döntés között van egy időintervalum, ami szintén kizárja a szabad akarat feltételezését. Amikor a tudatunk meghozta a döntést a következő lépésről, az elménk már rég döntött.

Sőt, a tapasztalataink sem igazolják a szabad akarat értelmét. Mit jelent az, hogy valaki szabad akarata szerint cselekedett? Ha valamit is jelent, benne kell lennie annak a fogalomnak, hogy valaki cselekedhetett volna másképp is tudatos módon. Hogyan irjuk le ennek a fizikai folyamatát? Például, amikor valaki eldönti, hogy gyilkos lesz, bizonyos elektrokémiai folyamatok zajlanak le benne, akár gének, társadalmi vagy neveltetési előzmények hatására. Az a személy csak akkor viselkedhetett volna másképp, ha más személy. Ha én ő lettem volna, akkor ő lettem volna és nem cselekedhettem volna másképp.

Sokan azt hiszik, hogy szubjektiv élményük van a szabad akaratról - de ez önbecsapás. Ha mélyen belegondolunk, akkor rádöbbenünk, hogy még a következő gondolatainknak sem vagyunk urai. A gondolataink egyszerűen megjelennek a tudatunkban. Nem tudhatod, hogy mire gondolsz olvasás közben, hiszen próbálsz fókuszálni érvelésemre de a háttérből megvannak a saját gondolataid. Igaz? Ha nem tudod a következő gondolatodat sem kontrollálni, akkor hol van a szabad akarat?

Többek vagyunk a tudatos gondolatainknál, a testtünkben lezajló történések összességénél. Elménk tudattalan működése is annyira a miénk mint a tudatos része. Millió döntést hozunk tudattalanul és nem érezzük magunkat felelősnek azokért. Azt feltételezni, hogy szerzői vagyunk saját tudatosságunknak, egy illúzió. Hogyan lehetünk szabadok, ha minden amit tudatosan széndékszunk megtenni olyan tényezők váltanak ki, amelyekre nincs tudatos ráhatásunk, sőt teljesen tudattalan folyamatok?

A determinizmus nem fatalizmust jelent. Egyesek mondhatják, akkor miért tegyünk akármit, ha minden előre determinált - „nem teszek semmit és várom, hogy mi történik”. Először is nagyon nehéz megtenni, hogy semmit ne tégy - ami szintén egy választás. Minden választásnak következménye van és számit még akkor is ha öntudatlan folyamatok váltották ki. A választásaink része az ok-okozati világnak. A következő gondolatodért annyira vagy felelős mint a születésedért. Nem te épitetted az elméd. Azokkal az eszközökkel rendelkezel, amelyeket az előző pillanatban örököltél. Senki sem választhatja meg a génjeit, a szüleit, elméjének felépitését.

Gondolj egy városra. Melyik az? Nem tudod megmagyarázni, hogy miért azt a várost választottad. Hol van a szabad akarat? Először is kizárhatjuk azokat a városokat, amelyeket nem ismered. Másodszor kizárhatjuk azokat, amelyek nem jönnek be neked. Lehet, hogy tegnap este japán étteremben vacsoráztál és Tokiot választottad. De akkor sem tudod megmagyarázni, hogy miért. Ha igazán megfigyeljük, hogy miként jönnek a gondolataink és érzéseink, akkor felismerhetjük, hogy csak szemlélői vagyunk elménk működésének - semmiképpen sem szabad akaratból választottuk. Elménk tudattalan működése nem ad sok választási lehetőséget és nem is tudjuk megmagyarázni.

Azért uralkodik a szabad akarat fogalma olyan sokakban, mert úgy érezzük, hogy urai vagyunk gondolatainknak, vágyainknak és szándékainknak. Tudományos oldalról ennek nincs logikája. Ha tudatosabban megfigyeljük elménk működését döntéseink terén, akkor inkább a determinizmus elemeire kapunk igazolást. Hol van a szabadság abban, hogy azt tegye valaki, amit akar, ha az az akarat a korábbi kiváltó okok terméke, amit nem választhatott és amire nem volt befolyása? Az egész olyan, mintha azt mondanánk, hogy a bábú addig szabad, ameddig szerelmes az őt mozgató kötelekbe.

Annak ellenére, hogy nem tudom kontrollálni tudattalan gondolataim, attól az enyémek, ugyanúgy mint a tudatosak. Választásaink fontosak, de azokat olyan okok váltják ki, amelyeket nem mi teremtettünk. Azt mondani, hogy felelős vagy mindenért, ami a bőrődön belül törődik, mert te vagy, problémás feltevés. Óriási illúzió azt állitani tudatos lényként, hogy urai vagyunk gondolatainknak.

A jelen pillanat egy nagy titok, mert nem tudod, hogy mit fogsz tenni a következő pillanatban. Az univerzum jelenlegi állapotától függ és sok véletlenszerű okból. Nem tudod nem választani, amit nem választottál.

Az ember szabad azt tennie, amit akar, de honnan jön ez az akarat?

Mit itélünk el leginkább az emberek viselkedésében? Tudatos rossz döntéseket. Ha úgy döntesz, hogy megölöd a szomszédodat, miután hetekig a könyvtárban kutatsz és átbeszéled a barátaiddal, elméd működése elég sokat elmond rólad. A lényeg az, hogy egy gyilkos elméd van. Nem te formáltad magad. Nem vagy felelős ezért. Ahogy egy barna medve nem felelős azért, hogy megtámad az erdőben. Egyes embereket természetes el kell zárni, mert veszélyesek a társadalomra, mert pszichopata elméjük van. Gondolj csak Sadan Husein fiára, milyen szerencsétlen környezetben élt.

A tudománynak van szava a vallás szabad akarat védelmével szemben. Az eredendő bűn kérdése, Isten abszolút igazságszolgáltatása és a vétkesség keltése csupán a szabad akarat illúzióján alapszik. Azért is káros a vallás, mert ezek a fogalmak dehumanizálják az embert. A szabad akarat nemcsak objektiv szemponból megtévesztés, hanem szubjektiv szempontból sem igaz, hiszen nem is érezzük magunkat szabadnak. A szabad akarat gondolata inkább önbecsapás.

A gondolatok és inditékok egyszerűen csak előjönnek az elménkben. Ez nagyon felszabaditó gondolat. Bár egyeseknek lehangolónak tűnik, mintha elvenne valamit tőlünk. Igen, elveszi az egocentrikus életmegközelitésünket. Nem vagyunk egyedül a világban, kapcsolódunk egymáshoz, a múltunkhoz és a történelemhez. Egy rendszer része vagyunk. Amit teszünk, az számit. Nem hibáztathatjuk magunkat gyergeségeinkért, de kijavithatjuk azokat. A bűszkeségnek és szégyennek nincs sok értelme a végső vizsgálatban. Igazán az számit, ami boldogabbá és teljesebbé teszi az életünket. A szeretetről és az együttérzésről érdemes beszélni.

 

Forrás: Sam Harris, Free Will

 

 

 

Istennel randiztam volna

image_4.jpeg

Talán ez lesz a könyvem cime, amelyben összefoglalom azokat az érveket és gondolatokat, amelyek arra a késztettek, hogy hangot adjak a vallásosság, szűkebb értelemben a kereszténység megtévesztéseinek. Addig is néhány gondolatot és témát vázlatosan útnak inditok.

Ez a blog folytatása az istennelrandiztam.blog.hu oldalnak, jelezve azt, hogy már nem randiznék semmilyen képzeletbeli Istennel. Elkezdtem a valóságban élni és igazságként már nem fogadok el semmi olyat, ami nem bizonyitható vagy logikus és értelmes érvekkel alá nem támasztható. Nem tudok sok mindent még, de az elmúlt fél évben elég sokat megtudtam ahhoz, lássam az összefüggéseket az emberiség legnagyobb megtévesztéséről. 

Utazásom második fejezetének tekintem ezt az új hangvételt, ahol egy kicsit megváltoztatom a játékszabályokat. A következő bejegyzéseim határozottabb állásfoglalásai nem a provokálás vagy párbeszédre való felkérést jelentik, hanem a leleplezést, szembesitést és a cselekvésre való felhivást. 

A világ jobb hely lenne, ha többen felismernék a vallások és istenhitek értelmetlenségeit. Tudatos szerepvállalásra szólitok fel minden racionális - érző embert: adjuk tovább az élet valóságáról szóló tudást!

 

süti beállítások módosítása